Következő sikeres gyorsszolgálati munkánk

Vasárnapi napon amikor a legtöbb ember otthon van a családjával,úgy ahogy mi is legtöbbször cseng a telefon délelőtt.Felvéve kiderült,hogy egy panel társasház gondnoka keres minket,mert csőrepedés van a házban. Elmondása szerint a vizet a strangelzárónál már elzárta de nagyon fontos lenne az azonnali segítségünk mert így most tíz lakás maradt víz nélkül.Megkérdeztem, hogy pontosan mi lehet a probléma, de azt mondta, hogy nem tudja mert ahol ömlik a víz ott nincsenek otthon de már értesítették a tulajdonost és úton van haza.

Mi egy órán belül kiértünk a megadott címre,hamarabb mint a lakás tulajdonosa és azt láttuk, hogy az ötödik emeleti lakás fürdőszoba plafonja ázik,konkrétan csöpög a víz a plafonnál.A hatodikon nem voltak még otthon így felmentünk a hetedikre ahol semmi nyomát nem láttuk csőtörésnek,tehát csak a hatodikon lehet a baj.Ezt a gondnok is kiderítette már de amíg hazaér a lakó mi is meggyőződtünk arról,hogy melyik lakásban lehet a hiba.

A lakó hazaérését követően bejutottunk a fürdőszobájába és meglepetésünkre ott sem látszott víz csak amikor ki lett nyitva a wc mögötti akna ajtaja láthattuk,hogy bizony ott folyt a víz valahonnan.

Gyorsszolgálat vállalkozásunk átvizsgálta az aknában látható csöveket,és olyan hibát találtunk ami igazán nagyon ritka.Elsőre csak az vált láthatóvá,hogy a vízóránál a húsz milliméteres ötrétegű csőről lecsúszott a rá presselt idom.Ez lehetetlen gondoltuk eddig mert ennél a technológiánál ez nem fordulhat elő.Ez csak anyaghiba vagy nem jól kivitelezett préselésnél lehetséges és így is történt.A szétcsúszott idom kivágása után lehetett látni,hogy a túloldalán a presspofa becsípte az idomot,így ezáltal nem tudta megfelelően összepréselni.Ez a hibás presselés najnos nem derült ki rögtön mert nem szivárgott az idom de két év elteltével nem bírta tovább és lecsúszott a cső az idomról.

Mi az ötrétegű cső kalibrálása után rápresseltünk egy másik idomot amin jól látszik,hogy mennyivel jobban összepréselte a pressgép amit ellenőriztünk is,hogy tökéletes legyen a préselés.A vízóránál látszik,hogy hiányzik a felső vízóracsatlakozó mert egy szűkítővel oldották meg a bekötést.A tulajdonos kérésére mondván,hogy mindíg is így volt ezt úgy hagytuk de felvilágosítottuk,hogy ez így szabálytalan.A gondnok a strangot már előzőleg visszanyitotta mert a munka megkezdésekor láthatta ő is,hogy a hiba a vízóra után van így elég elzárni a vízóránál felszerelt golyós csapot.A golyós csap vissza nyitása után ellenőriztük,hogy minden rendben,nincs szivárgás.
Az elvégzett munkával mindenki elégedett volt, leszámláztuk és indulhattunk haza egy jó vasárnapi ebédre.
Tanulság ebből az esetből,hogy hiába tűnik a legegyszerűbb dolognak presselni az idomokat azért nagy odafigyelésre van szükség mert egy kis hiba is később hatalmas kárt tud okozni akár több lakásban is.

A termosztátos csaptelepek. Miért válasszak termosztátos csaptelepet?

A termosztátos csaptelepek egyik előnye,hogy víztakarékosak.
Ellentétben a hagyományos tekerőgombos vagy egykarú csaptelepekkel ezeknél a típusoknál nem kell a vízhőmérséklet beállításával időt és vizet pazarolni mert ezeknél a csaptelepeknél ez sokkal egyszerűbb és gyorsabb így víztakarékosabbak.Ha belegondolunk egy hagyományos csaptelepnél a vízhőmérséklet beállítása akár tíz másodpercet is igénybe vehet és az addig kifolyatott víz egy zuhanyzónál a lefolyóban köt ki ami napi szinten jelentős vízpazarlást eredményez.

Egy termosztátos csaptelep beállítása csak pár másodpercet vesz igénybe,de ha egyszer már beállítottuk a nekünk megfelelő hőmérsékletet a csaptelep megnyitásakor azonnal a kívánt hőmérsékletű vizet kapjuk,nembeszélve arról, hogy zuhanyzó esetében a vízhőmérséklet beállítása kellemetlen is lehet, mert hol túl meleg, hol túl hideg víz folyik a csapból. A vízhőmérséklet gombján ráadásul van egy határoló gomb is ami nem engedi,hogy harmincnyolc fokosnál melegebb víz jöjjön a csapból.

Ez biztonsági okból van rajta nehogy megégessen bennünket a túl meleg víz.Ha ennél melegebb vízre van szükségünk természetesen a gomb benyomásával tovább tekerhető a hőfokszabályozó. A termosztátos csaptelepek tervezésénél odafigyeltek arra is,hogy nincs rajtuk kiálló kar, így zuhanyozás közben nem akadhat bele a kezünk átállítva a víz hőmérsékletét.

Ez azért is hasznos mert ahol kisgyerek van a családban ez megakadályozza,hogy a kicsi véletlenül leforrázza magát zuhanyozás közben. Napjainkban egyre többen törekednek a környezetünk védelmére és az energiatakarékos életmódra,az ilyen környezettudatos emberek fürdőszobájából nem hiányozhat a termosztátos csaptelep.

Hogyha fürdőszobájának a felújítása vagy kiépítése előtt áll mindenképpen érdemes elgondolkodni és konzultálni egy vízvezetékszerelő szakemberrel a termosztátos csaptelep felszerelésében. Ha a meglévő hagyományos csaptelepünket le szeretnénk cseréltetni korszerűbb termosztátosra kell-e átalakítás a régi hagyományos egykaros vagy tekerőgombos csaptelep kiállásánál?

Kijelenhetjük,hogy minden termosztátos csaptelep kompatibilis a régi csaptelep helyére,mert a csaptelepeknek a kiállása szabványos,így egyszerűen lecserélhetőek.Ezt a cserét még házilag is könnyen el lehet végezni,csak megfelelő méretű villáskulcsra vagy állítható villáskulcsra van szükség.De egy szakember lecseréli a Z idomot is ami már némi szakértelmet igényel.Azért is jó ha vízszerelő szakemberre bízzuk a cserét mert ő tud számlát adni az elvégzett cseréről és egy esetleges garanciális időn belüli meghibásodás miatt a gyártó,forgalmazó kérheti a számlát,hogy szakember végezte a szerelést.
Vásárlásnál jobb az ismert márkák közül választani mert a nagy üzletláncok által forgalmazott no name márkák garanciális időn belül inkább adnak egy új csaptelepet de ha a garanciális idő már elmúlt akkor a javítás alkatrész hiányában nehézségekbe ütközhet.
Vállalkozásunk vállalja számlaképesen,garanciával minden tipusú csaptelep cseréjét Budapest területén és Pest megyében.